Csendes éj

Annak ellenére, hogy angliai életünkben igyekszünk alkalmazkodni a helyi szokásokhoz,  Karácsonyt nem sikerült az angol szokások szerint átalakítanom, mert Bendegúz ragaszkodott ahhoz, hogy 24-én este érkezzen Jézuska az ajándékokkal, mint Magyarországon, és ne 24-én éjfélkor, hogy csak 25-én reggel ébredés után találják meg az ajándékokat. Így beszéltünk a feljebbvalókkal, és tartottuk a magyar menetrendet.

Mivel napközben esett, meg még a karácsonyi menü utolsó simításait végeztem, ezért nem mentünk ki sétálni, játszótérre, stb. Ezt pótlandó elmentünk vacsora előtt sétálni, fára mászni, becsücsülni a helyi karácsonyfa alá. Valahogy így:

Természetesen nagyon sáros volt minden, mert a rengeteg eső és az áradás eláztatta a patak partják a talajt, márpedig a naaaagy karácsonfa ott állt. Így kissé sárosan, de felfrissülten vágtunk neki a Szentestének.

Képzeljétek! Amíg kint sétáltunk, addig járt nálunk a Jézuska, és meghozta az ajándékokat! Így a vacsora csúszott egy kicsit, és nekiláttunk csomagokat boncolgatni.

Egy rövid játék kipróbálás után jöhetett a vacsora. Szerencsémre, most egyik kölköt sem kellett sokáig győzködnöm, hogy hagyják abba a játékot, és üljenek asztalhoz, mivel angol szokás szerint délben csak szendvicset ettünk, így mindenki meglehetős éhes volt már. Mivel másnapra vendégeket vártunk, ezért magyaros karácsonyi menü volt: ecetes rántott hal, krumplisaláta, stefánia vagdalt, sült krumpli, mákos beigli valamint keksz tekercs. Másnap - amikor észt barátném és anyukája átjött - ezt még megfejeltük egy Christmas pickle nevezetű szósszal, amit sem én, sem barátném nem tudtuk, hogy micsoda, az összetevők jól hangzottak, és amikor megkérdeztük, hogy ezt hogyan illik fogyasztani, akkor megtudtuk, hogy hideg sülthöz illetve lágy sajtokhoz ajánlott enni. Tehát a teríték kibővült mindenféle puha sajttal és a Christmas pickellel. A családias, szolídabb teríték így nézett ki:

Mivel másnap is jól belakmároztunk, ezért össznépileg elmentünk egy holdfényes tengerparti sétára. Szokatlan módon a szél nem fújt, a tengeren egy kicsi hullám sem volt... egészen addig, amíg a kiépített sétány szélére nem álltunk csodálni a hold által a vízre vetített ezüsthidat... aztán már csak egy hatalmas hátraugrás mentett meg bennünket attól, hogy tetőtől talpig vizesek legyünk. Történt ugyanis, hogy a pici fodrozódást sem mutató tengeren egyszer csak a semmiből előttünk termett egy hatalmas hullám, ami a sétány kőfalának csapódott hatalmas lendülettel, és fröccsent nagyon magasra. Így, hogy megünnepeljük, hogy mindenki milyen jó ugró - legalábbis hátrafelé - mi felnőttek felhörpintettünk még egy pohár Jagermaistert. Mert ugye jó kifogás sosem rossz!

Iskolai karácsony

Mint ahogy tavaly is, a Gatehouse iskolában idén is megrendezték az iskolai Karácsonyt. A hagyomány szerint színdarab előadással a key stage 1 (a legkisebbek - reception (előkészítő) 1 és 2. osztály) készültek. A nagyobbak, key stage 2 (3-6. osztály) karácsonyi hangversennyel köszöntötték a Karácsonyt.

Az alábbi videón láthatjátok Bendegúz és a 6SR osztály fellépését. Ezzel kívánok

Zsombor iskolai Karácsonyát az alábbi videón nézhetitek meg. Ezekkel a felvételekkel kívánunk mindenkinek békés, boldog Karácsonyt!

Csodálat

Amikor báttyus, azt mondja, hogy ne menjek be a szobájába:

akkor csak messziről csodálom őt!

Fürdés nuku

Ez volt ma az elhatározásom. Ma este van az az este, hogy fáj a fejem, nyűgös vagyok, fáradt vagyok, kicsi vagyok, és amúgy sem jó semmi.

Így elhatároztam, hogy a ma esti fürdést a gyerkőcök részéről kihagyom. Majd holnap reggel bepótoljuk. Gondoltam, úgy is szakadó esőt mondanak holnapra is, így nem megyünk sehová, belefér a délelőttbe, egy pancsolás. Gondoltam én....

Bendegúz amúgy is, hogy átlépte az első X-et, és közeleik a kiskamaszkor felé, nem nagyon akar zuhanyozni. Mindig szó szerint be kell kergetni a fürdőszobába. Valahogy ma este ehhez sem volt kedvem. Így miután elvégeztük Zsomborral a WC-re szoktatós programot, felkiáltottam (és mutogattam Makaton jelekkel): "Ma nem fürdünk!" Zsombor felháborodottan rámkiáltott: "DE!" Mondom: "Nem!" Válasz: "DE!"... és ez így ment egy jó darabig, aztán Zsombor még megfejelte egy földre-ülök-és-visítok effekttel a cirkuszt. Ezt már nagyobbik fiam sem bírta, így halál nyugalommal szólt közbe: "Anya, nyugodta fürdesd csak meg Zsombort, mert ma én is nagyon szeretnék zuhanyozni, így legalább előmelegítitek a fürdőt!"

Na, ekkor fagytam le, és mondott csődöt az-amit-egyszer-kimondtam-ahhoz-tartom-magam elv. Jött viszont a "sok lúd disznót győz" esete, ahol is gyerekeim voltak a ludak, én pedig... ja, talált a disznó. Mire a lefagyásomnak vége lett, addigra Zsombor már amúgy is fejjel előre lógott befelé a kádba. Kérdés eldőlt. Zuhanyozunk.

No, ennyit a következetességről! Azért megérte, mert Zsomborom a legangyalibb mosolyával bújt hozzám az ágyában, Bendegúz pedig már itt tobzódik, hogy nézzünk együtt valamilyen filmet. Ezért most gyorsan be is fejezem az írást, és megyek filmet nézni. Pá!

A szél

Igen, így: A szél. Ami itt fújt tegnap, az nem egy átlagos szél volt, hanem az elmúlt ötven év legerősebbje. Emlékszem erre a fényképre:



Ez nem tegnap készült, hanem még júniusban, de akkor nem volt ennyire erős a szél.
Persze nekem pont tegnapkellett elautóznom Newton Abbotba. Vezetés közben is éreztem, hogy az autó néha cikk-cakkban megy, de az igazi érzés akkor tört rám, amikor piros lámpánál álltunk, és még így is majdnem tengeribetegséget kaptam. Megfordult a fejemben, hogy esetleg mégsem annyira fontos nekem ez az út, de persze ha már egyszer elindultam, nem fordultam vissza. És mivel nem fordultam vissza, ezért nem volt időm egy "kellemes" tengerparti sétára, és nem tudtam fényképeket készíteni.

De délután, miután begyűjtöttem Bendegúzt az iskolából, még volt egy kis időnk mielőtt hazahozták Zsombort megnézni a hullámokat. A városhoz közel persze egy csomó védő gát, hullámtörő, stb. van, hogy védjék a várost (volt már olyan lakhelyünk történelmében, amikor a tenger lerombolta a vasuti töltést, a felüljárót, és jónéhány házat. A helyiek szerint ahová a tenger egyszer betette a lábát. oda - csinálhat az ember akármit - előbb-utóbb újra visszamegy). Ezért távolabb kellett sétálnunk, ha igazán meg akartuk tapasztalni a szél és a tenger erejét. Amíg távolodtunk a városközponttól, nem is volt semmi gond, hiszen hátulról fújt a szél. Csak annyi dolgunk volt, hogy ugrunk egyet a levegőbe, és máris sokkal előrébb repített minket egy-egy fuvallat.

A várostól távolabb gyönyörű látvány fogadott bennünket. Hatalmas barna hullámok fehér taréjjal száguldottak a nyílt tengeren, és amikor nekicsapódtak a sziklafalnak, öt méter magasra fröccsent fel egy-egy hullám. Rögtön eszembejutott Petőfi: Feltámadott a tenger-e: "Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr." (bár én most nem átvitt értelemben veszem) Igen, egy pillanatig sem volt kétséges, ki uralkodik ki felett. Mi emberek, tágra nyílt szemekkel csodáltuk a természet eme hatalmas, megzabolázhatatlan erejét. A lábunkon alig bírtunk megállni, én kapaszkodtam a sapkámba, Bendegúz meg kapaszkodott belém. A következő percben pedig azzal játszott, hogy felugrott jó magasra a levegőbe, és hagyta, hogy elfújja a szél. Beszélgetni nem tudtunk, csak egy-egy szót kiabáltunk egymásnak, így is belefájdult a torkunk a kiabálásba.
A visszafele sétát  viszont én besorolám az extrém sport kategóriába. Teljesen szembekapott bennünket a tomboló szél, és csak 45 fokos szögben bedőlve tudtunk haladni. Levegőt alig kaptunk, és szinte az életünkért küzdöttünk. Nem túlzás, rajtunk kívül még 1-2 ember merészkedett csak ennyire távol a várostól, de azért nem hagytuk volna ezt ki! :)

Én persze otthon felejtettem a fényképezőgépet, ezért a Daily Mail fényképeit veszem kölcsön, hogy  érzékeltessem, milyen szép (és veszélyes) a tenger ilyen időben. Íme a képek:

Dawlish

Torqay

Penzance

Jó kis hétvége

Jó bizony! Jó fárasztó! De azért még is csak jó!
Szombat kezdődött az Orchard Clubbal. Persze szaladtunk megint (szokás szerint), hogy odaérjünk tízre. Persze semmi gond, ha késünk egy kicsit, de én nem szeretek késni. Szóval reggel összedobni Zsombor packed lunch-át (echte angolos csomagolt ebéd: sausage, paradicsomos bab, főtt krumpli + desszertnek banán háztartási keksszel). Bendegúznak és nekem is csomagolt ebéd (wrap, szalonnával, reszelt sajttal, zöldségekkel, desszertnek chips, italnak almalé + valódi alma), mivel mi is kirándultunk.
Zsombort Newton Abbotban lepasszoltuk, kerekesszéket, autósülést kipakoltuk, örömködtünk, hogy jó helyen lesz - mentek Paigntonba UV crazy golfot játszani. Mivel fényképeket még nem kaptunk, ezért csak a reklám anyagból tudok idetenni egyet, de eltudom képzelni Zsombor örömködését. Valahogy így néz ki az UV golf:


És amíg Zsombor itt élvezkedett, mi elautóztunk Totnesbe, hogy megnézzük a helyi kastélyt. Vagyis ami megmaradt belőle, mert ez ugyanis egy rom. Mivel az eredeti kastély, és a hozzá tartozó épületek fából készültek, ezért nem sok minden maradt meg belőle. Gyakorlatilag csak a hatalmas kőbástya, ahová akkor menekült a lord és a falubeliek, amikor megtámadták őket. Mi azért felmásztunk oda, és közben majd' kiköptük a tüdőnket, mert nem olyan emberbarát módon a fél hegyet megkerülve vezet fel az út a várhoz, ahogy azt Magyarországon megszoktuk, hanem egy kis ívtől eltekintve, majdnem nyílegyenesen felfelé. Valahogy így:

Ezt másztuk meg - kétszer is! Mivel nem volt elég, hogy felmentünk, nézelődtünk, okosodtunk, kitöltöttük a gyerekeknek összeállított kvíz lapot, hanem miután lejöttünk, és az ajándék boltban vettünk egy mini ágyut, azzal vissza kellett mennünk a várba (mivel a suvenyír bolt természetesen a domb tövében volt :)), és a lőréseken át ki kellett próbálni az ágyut... Íme az én kapitányom a várfalon:

Ezután besétáltunk a belvárosba, megnézni az üzleteket. Itt ne bevásárló-körútra és plázás nézegetésre gondoljatok, mert Totnes egy igazán elvont művész falu/város. Ennek megfelelően az utcák, az üzletek és az emberek is nagyon eltérőek az átlag angoltól. Nem találtam olyen fényképet, ami kellően vissza tudná adni azt a hangulatot, ami az utcákon várt minket - sem az én fényképeim között, sem az interneten. Nincs az a kép, ami tükrözné azt a kavalkádot, a sok "más" ruházatú embert, az illatot, ami a füstölő és az éppen sülő kolbász szagának keveredése hoz létre. A sok-sok természegyógyász szolgáltatást, kis üzletet - olyan hangszerüzletet, ahol még dorombot is lehet venni -, utcazenészekkel, kirakodóvásárral. Valahogy ilyennek képzelem a középkori vásári hangulatot - persze a keleti budhista cuccok nélkül. A fejünk felett, egy teraszon egy hölgy lanton játszik és énekel, két sarokkal arréb egy együttes Woodstock stílusban (ruházatban, megjelenésben, zenében) játszik. Közben verőfényesen süt a nap...
Nagyon el is fáradtunk, így a következő programpontot inkább kihagytuk. Pedig az is szórakoztatónak ígérkezett: egy üzletben lehetett kerámiákat festeni, és aki kedvet érzett hozzá az az agyagozát is kipróbálhatta (volna). Majd legközelebb, akkor talán nem másszuk meg a várhoz vezető utat kétszer is...
Még néhány érdekesség a városból:
1. A parkoló mellett, ahol hagytuk az autót, ez a tábla tárult elénk:

Vagyis: alkoholmentes övezet. Ezen a területen az alkohol fogyasztása tilos, aki ezt megszegi, 500 font büntetést kap (ez kb. 180 ezer forint). Ezek nem viccelnek!

2. Ilyet azért még nem láttam, ez is tükrözi a város egyediségét:



"Totnes történelmi városa, testvérvárosa Narnia" :D

Zsombor is essszméletlenül elfáradt a UV-zásban, így hamar be is fejeztük a szombati napot egy nagy alvással.

Vasárnap - másnál pihenőnap, de mi miért lennénk mások?
Szóval kezdődött a nap hajnali kenyérsütéssel, folytatódott almássüti sütéssel, majd fish'n chips sütéssel, majd zárult házi pizza sütéssel. És ha ez még nem lenne elég, mellé jött még négy gyerek, másfél felnőtt, totális számítógép, wii és tablet őrülettel.  Mindezt félhomályban, mert előkerültek a sötétben világító rudak - kék és piros - így sötétséget "kellett" teremteni, hogy élvezhessük a fényhatásokat. Néha átestünk egymáson, néhány pizza darab a földön landolt, de mindenki jól érezte magát.
Aztán jött a takarítás - éjszaka... Mindegyikünk fáradtabban indult neki ennek a hétnek, mint a sokéves átlag, de senki sem bánta...

Kirándulás Bristolba

Tegnap a hőség ellenére nem a tengerparton kötöttünk ki, hanem elindultunk Bristolba. Eddig még csak a repteret meg az Ikeát láttuk ebből a városból, így ideje volt egy kicsit jobban körülnézni.
Először a belváros közelébe volt egy találkozónk, innen mentünk volna a belvárosba, ami egyáltalán nem volt messze, de én akkor is a GPS-szel akartam tájékozódni. Persze az eszköz közölte, hogy ahová én szeretnék menni, az autóval nem megközelíthető. Így beadtam a Queen térhez legközelebb eső utca nevét, a King streetet. Folyamatosan arra akart vinni az gépezet, amerre nem lehetett behajtani, nem volt utca, stb. Így a tíz perc autózásból lett fél óra, de így sem a belvárosba jutottunk, hanem a Bristol szélén levő függőhídhoz. Nagyon jó! Úgy is meg akartuk nézni, de így most csak arra jutott idő, hogy az autóból vessünk rá egy pillantást. Valahogy így nézett ki:

Ez nem az én fényképem, ezt a netről vadásztam, de valami hasonló látvány tárult elénk.

A félórás kóválygás után elgem lett a GPS-ből, így simán követtem a "city centre" feliratú táblákat, és mit ad Isten, kapásból leparkoltunk a Queen téren (ami ugye az eszköz szerint autóval nem megközelíthető). No, sebaj, innen már simán ment az út tovább gyalog.

Mivel nagyobbik gyerkőcömmel most olvassuk a Kincses szigetet, és nagyon kiváncsiak voltunk már egy hasonló korabeli hajóra, így az első megállónk a Matthew nevű hajó volt. Ez egy 1497-es hajó kor- és mérethű másolata. Ezzel fedezte fel John Gabot 1497-ben Kanadát. Az először megpillantott földdarabot el is nevezte rögtön New-found-land-nak (újonnan talált földnek). A hajó méretét tekintve, hát igen bátrak voltak az akkori hajósok, ez ugyanis egy pici - óceán átszeléséhez képes főleg - 3 árbócos hajó. Íme:

A fedélzetre fel is lehetett menni körülnézni. A következőket találtuk:

• hajó harang:

•  homokórában pergő homok szemek:

•  rumos hordó:

•  ágyú (ez is kicsi):

 

 Ez már nem a fedélzet, ez már a part, és John Gabot szobra (Bendegúzzal kiegészítve):

A parton továbbhaladva további hajókülönlegességre találtunk. Ez a hajó az Irene, érdekességei pedig a következők:

• 1904-07 között építették
• leégett, elsüllyedt, de mégis ittvan
• szerepelt a Karib tenger kalózaiban

Ennek a fedélzetére nem lehetett felmenni, csak a partról láttuk:

Persze láttunk még sok más hajót is, de azok "csak" korunkbeli, semmi különös - csak hajók voltak. A modern úszó kikötő kicsit furcsának tűnt a réges-régi hajók után:

Mivel a kikötőben már nagyon meleg volt, ezért kitaláltam, hogy következő uticélunk legyen a katedrális. Köztudottan a régi templomokban mindig jó idő van, illetve nyáron jó hűvös van. Bár Bendegúz szívesen az egész hátralevő időt a parton töltötte volna, de Zsombornak is nagyon melege volt (meg nekem is), így leszavaztuk, és elindultunk a katedrális felé. A térkép szerint az útunk egy sima téren keresztül vezetett, aminek a neve Millenium Square volt. Ám amikor a térre érkeztünk gyerekeim számára egy igazi paradicsom tárult fel egy hatalmas - a fél teret elfoglaló - szökőkút formájában. Nem maga a szökőkút volt a csoda, hanem az, hogy a kút gyakorlatilag strandként működött. Egy csomó gyerek pancsolt a kút különböző részeiben, medencéiben. Nekünk sem kellett több, igaz fürdőrucink nem volt, de volt csereruha, meg hatalmas hőség, így hamar megszáradtunk.

A pancsolást kezdtük a "vízesésnél":

folytattuk a spriccelősnél (ha bőrig áztál, utánna már nem lehetsz vizesebb):

landoltunk a tér túloldalán levő "folyamnál":

Szóval strandoltunk, pancsoltunk, lehültünk. A téren a szökőkúton kívül volt még egy cucc, amiről nekem a Sphere (A gömb) című film jutott eszembe. Ha valaki nem látta volna, íme egy kép a filmből - nekem ez ugrott be:



Mi pedig ezt láttunk:

Később aztán eljutottunk a katedrálisba, amit leginkább csak belülről tudtunk megcsodálni, mert kívülről az elejét, így a főbejáratot is eltakarta egy hatalmas légkondícionált sátor, amire a bristoli egyetem logója volt festve. Így is szép volt:

 kő Biblia:

Ez a katedrális oldala:

Ezek után nem maradt más, mint visszamenni az autóhoz. A téren találtuk ezt a régiséget, Bendegúznak persze meg kellett örökítenie:

Zsombor pedig nagyon megszomjazott, így a legjobb helyet választotta ki magának az ivásra - a kocsi csomagtartóját:

A hazafelé úton elénk ugrott egy Toys'R'us játék áruház. Mikor elárultam, hogy ez a hatalmas üzlet egy darab játékbolt, persze nem lehetett elmenni mellette. Minden volt ott, mi szem-szájnak ingere. Bendegúz pl. kinézett magának egy elektromos dzsipet, amibe még ő is belefért. Lehetett vezetni, volt benne rádió meg MP3 lejátszó, meg csili, meg vili. Mindez potom 550 fontért. Én jót nevettem, mert az itt vásárolt első IGAZI autónk, egy Mazda szintén 550 fontba került. Nem vettük meg. Vajon miért???

Jó későn értünk haza, így egy gyors vacsora, fürdés után mindenki kidőlt a sorból :)

Torqay museum

Ezen a hétvégén is sikerült múzeumba mennünk. Most nem Exeterbe, hanem Torqay-ba. Azért pont oda, mert nagyobbik gyerkőcöm most éli a Star Wars korszakát, és hát Torqay-ban volt a sci-fi kiállítás, aminek legnagyobb része a Star Wars szereplői voltak. Így ezt nem lehetett kihagyni. Így találkoztunk egy fekete Storm Trooperrel.

Zsomborom természetesen egyből szét akarta szedni (ez jobban meggyengítette a Birodalmat, mit Luke Skywalker gyenge kis próbálkozásai)
Fél órát el kellett tölteni az éppen aktuális kedvenc (Angliában mi más is lehetne), a Doctor Who (otthon azt hiszem a Ki vagy doki? címen fut) díszletei között. Találkoztunk egy Dalekkel, és láttuk magát a Tardist is.

Ennél a résznél Zsombort jobban érdekelték a  sci-fi filmekből vetített részletek, a doki nem igazán kötötte le.

Majd Bendegúzt üldözőbe vette a Terminátor...

A sokadik nagy kedvencből, a Vissza a jövőből csak a légdeszka volt kiállítva, de az is nagy sikkantást váltott ki a nagyobbik fiamból. Aztán következett a Star Wars. Találkoztunk Jodával, aki bölcsességeket tanított Bennek.

Darth Vader kicsit megszorongatta a fiam nyakát az erő segítségével. De ne aggódjatok, nem lett semmi baja... sem Bendegúznak, sem Darth Vadernek :)
Ezek után egy Alien vett üldözőben minket:

Még sok más sci-fi szereplővel is találkoztunk. A teljesség igénye nélkül: Ötödik Elemből egy Mondoshawannal, Mátrixból Leoval, a Majmok bolygójából néhány majom rendőrrel, stb.
A sok izgalom után nyugodtabb vizekre (ill. termekbe) eveztünk. Itt a gyerkőcök testközelből megismerkedhettek egy valódi oroszlánbőrrel:

Annyi mindent láttunk, hogy átgondolni is nehéz, nem hogy leírni.... de azért megpróbálom. Persze olyan módon voltak a kiállítások, hogy nekem felnőttnek is sok újat mutatott, és érdekes volt, ugyanakkor a gyerekeket is lekötötte. Annyira izgalmasnak találták, hogy Bendegúz fiam rögtön másnap vissza akart menni. A belépő ugyanis úgy működik, hogy ha a normál árhoz tíz százalék támogatást is adunk, akkor egy évig ingyen bármikor bemehetünk a múzeumba. Nos, ezzel akart élni a gyerkőc már vasárnap. De vasárnap más dolgunk volt.
A múzeumban láttunk egy igazi múmiát is. Egy kisgyermek múmiáját. Ez az én perverzitásom, nagyon érdekelnek a múmiák.
Aztán láttunk még egy tipikus devoni 18. századi parasztházat. Itt felemelhettük a vízhordáshoz használatos vödröket a hozzátartozó vállfával együtt. Nem volt benne víz, de így is nagyon nehéz volt a két tömörfa vödör.

Láttunk, és kipróbálhattunk Dél-Amerikai hangszereket, láttunk onnan származó kitömött állatokat, foghattunk igazi elefánt agyarat. Bemászhattunk egy alagútba, ahol a mászás élményén kívül láttunk még kiállított miniatűr állatokat. Ezek olyan terráriumfélének voltak beállítva.

Voltunk a márvány kiállításon, ahol megtapogathattunk egy még csiszolatlan márványt, majd egy simára csiszoltat is. Ezeken kívül volt még egy hatalmas társasjáték, ahol a látott-olvasott-hallott-megtapasztalt ismeretek alapján, kérdésekre válaszolva lehetett eljutni a célig. Volt egy hatalmas széf is, aminek a kombinációját úgy lehetett kitalálni, hogy a terem elején begyüjtöttünk egy feladatlapot, amin bizonyos információkat kellett összevadászni, ezeknek a információknak volt száma, és ezalapján kaptuk meg a széf kombinációját.

Így elsőre nem sikerült összeraknunk a megfelelő számsort, de jövünk még ide, és addig nem nyugszunk, amíg nem sikerül.
Jó buli volt, és sokat lehet tanulni. Ez egy viszonylag kicsi múzeum, de itt is sikerült órákat eltöltenünk. És biztos vagyok benne, hogy még visszamegyünk, és akkor sem fogunk unatkozni :)

Tengerre magyar!

A történethez tartozik, hogy Ben imád car boots sale-re járni. Ez amolyan bolhapiac, ahol a megunt dolgokat el lehet adni, szó szerint az autó csomagtartójából. Van itt minden a ruhától, a TV-n át a fegyverekig, társasjátékok, bútorok, bicikli, és még sorolhatnám oldalakon keresztül. De nem ez a lényeg...
Szóval rendszeresen kijárunk, és szinte mindig találunk valamit, ami nélkül nem tudjuk elképzelni az életünket. Legutóbb múlt vasárnap voltunk kint, és persze találtnk egy kincset: egy vadi új gumicsónakot (az evezők még ki sem voltak véve a zárt csomagolásukból). Mivel tengerparton lakunk, ezért - fiam szerint - elengedhetetlen, hogy legyen valami vizi járművünk. Így kemény 2 fontot beruháztunk ebbe a 2 személyes - 1 felnőtt + 1 gyerek - méretű csónakba. Nagy volt az öröm, Ben büszkén hurcolta a hóna alatt .. vagy fél órát, aztán már kezdett leszakadni a karja, akkor persze megnyertem én a cipelés lehetőségét.
Délután - valami csoda folytán - nem esett az eső, és így egyből mennünk kellett a tengerpartra. Szomszédasszonnyal együtt elhatároztuk, hogy akkor már picknickelünk a parton, így összepakoltunk némi kaját, a gyerekeket, feltújtuk a gumicsónakot, és elindultunk. Szerencsére a szél sem fújt nagyon, így Ben csak ritkán repült fel a levegőbe a hátán levő gumicsónakkal együtt. Mivel nagyon felpakoltunk, így Zsombor most nem gyalogolt, ő a kerekesszékéből élvezte végig az utat.
Amikor leértünk a tengerhez, tudatosult bennem, hogy bár nem fúj a szél, azért a hullámok sokkal határozattabbak, mint amihez szoktunk a Balatonnál. Sebaj, gyerek persze egyből átöltözött,  megára húzta a szörf ruháját, és nekivágott a hullámoknak. A vízre bocsátást itt láthatjátok:

Megegyeztünk, hogy nem mehet távol a parttól, és mivel ő is érezte, hogy ez sokkal küzdelmesebb evezés lesz, mint amihez hozzászokott. Bár a csónak egy felnőttre és egy gyerekre van méretezve, azért én mégsem ültem bele, mert nem bírtam szabadulni a gondolattól, hogy abban a pillanatban a csónak átváltana tengeralattjáróvá. A víz nagyon hideg volt (még az angolok sem mentek be fürdőzni), így Zsomborral mi a partról szurkoltunk Bennek, hogy sikerüljön leküzdeni a hullámokat.

Itt a fényképen nem is tűnik veszélyesnek, úgy néz ki, mintha nem is lenne egyetlen hullám sem. Milyen csalóka!
Persze aztán Zsombor is beleült a csónakba, tesó húzta. Nagyon tetszett neki, de miután az első hullám beterítette teljesen, az idő pedig nem meleg - 18-19 fok ha kisüt a nap -, így hamar elkezdett dideregni. Ezek mellett még rohamosan emelkedett a vízszint (jött a dagály), így összecuccoltunk, és arréb telepedtünk. Ott már nem volt alkalmas a hely a csónkázásra, így csak lazítottunk, picknickeltünk...