Csodálat

Amikor báttyus, azt mondja, hogy ne menjek be a szobájába:

akkor csak messziről csodálom őt!

Fürdés nuku

Ez volt ma az elhatározásom. Ma este van az az este, hogy fáj a fejem, nyűgös vagyok, fáradt vagyok, kicsi vagyok, és amúgy sem jó semmi.

Így elhatároztam, hogy a ma esti fürdést a gyerkőcök részéről kihagyom. Majd holnap reggel bepótoljuk. Gondoltam, úgy is szakadó esőt mondanak holnapra is, így nem megyünk sehová, belefér a délelőttbe, egy pancsolás. Gondoltam én....

Bendegúz amúgy is, hogy átlépte az első X-et, és közeleik a kiskamaszkor felé, nem nagyon akar zuhanyozni. Mindig szó szerint be kell kergetni a fürdőszobába. Valahogy ma este ehhez sem volt kedvem. Így miután elvégeztük Zsomborral a WC-re szoktatós programot, felkiáltottam (és mutogattam Makaton jelekkel): "Ma nem fürdünk!" Zsombor felháborodottan rámkiáltott: "DE!" Mondom: "Nem!" Válasz: "DE!"... és ez így ment egy jó darabig, aztán Zsombor még megfejelte egy földre-ülök-és-visítok effekttel a cirkuszt. Ezt már nagyobbik fiam sem bírta, így halál nyugalommal szólt közbe: "Anya, nyugodta fürdesd csak meg Zsombort, mert ma én is nagyon szeretnék zuhanyozni, így legalább előmelegítitek a fürdőt!"

Na, ekkor fagytam le, és mondott csődöt az-amit-egyszer-kimondtam-ahhoz-tartom-magam elv. Jött viszont a "sok lúd disznót győz" esete, ahol is gyerekeim voltak a ludak, én pedig... ja, talált a disznó. Mire a lefagyásomnak vége lett, addigra Zsombor már amúgy is fejjel előre lógott befelé a kádba. Kérdés eldőlt. Zuhanyozunk.

No, ennyit a következetességről! Azért megérte, mert Zsomborom a legangyalibb mosolyával bújt hozzám az ágyában, Bendegúz pedig már itt tobzódik, hogy nézzünk együtt valamilyen filmet. Ezért most gyorsan be is fejezem az írást, és megyek filmet nézni. Pá!

A szél

Igen, így: A szél. Ami itt fújt tegnap, az nem egy átlagos szél volt, hanem az elmúlt ötven év legerősebbje. Emlékszem erre a fényképre:



Ez nem tegnap készült, hanem még júniusban, de akkor nem volt ennyire erős a szél.
Persze nekem pont tegnapkellett elautóznom Newton Abbotba. Vezetés közben is éreztem, hogy az autó néha cikk-cakkban megy, de az igazi érzés akkor tört rám, amikor piros lámpánál álltunk, és még így is majdnem tengeribetegséget kaptam. Megfordult a fejemben, hogy esetleg mégsem annyira fontos nekem ez az út, de persze ha már egyszer elindultam, nem fordultam vissza. És mivel nem fordultam vissza, ezért nem volt időm egy "kellemes" tengerparti sétára, és nem tudtam fényképeket készíteni.

De délután, miután begyűjtöttem Bendegúzt az iskolából, még volt egy kis időnk mielőtt hazahozták Zsombort megnézni a hullámokat. A városhoz közel persze egy csomó védő gát, hullámtörő, stb. van, hogy védjék a várost (volt már olyan lakhelyünk történelmében, amikor a tenger lerombolta a vasuti töltést, a felüljárót, és jónéhány házat. A helyiek szerint ahová a tenger egyszer betette a lábát. oda - csinálhat az ember akármit - előbb-utóbb újra visszamegy). Ezért távolabb kellett sétálnunk, ha igazán meg akartuk tapasztalni a szél és a tenger erejét. Amíg távolodtunk a városközponttól, nem is volt semmi gond, hiszen hátulról fújt a szél. Csak annyi dolgunk volt, hogy ugrunk egyet a levegőbe, és máris sokkal előrébb repített minket egy-egy fuvallat.

A várostól távolabb gyönyörű látvány fogadott bennünket. Hatalmas barna hullámok fehér taréjjal száguldottak a nyílt tengeren, és amikor nekicsapódtak a sziklafalnak, öt méter magasra fröccsent fel egy-egy hullám. Rögtön eszembejutott Petőfi: Feltámadott a tenger-e: "Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr." (bár én most nem átvitt értelemben veszem) Igen, egy pillanatig sem volt kétséges, ki uralkodik ki felett. Mi emberek, tágra nyílt szemekkel csodáltuk a természet eme hatalmas, megzabolázhatatlan erejét. A lábunkon alig bírtunk megállni, én kapaszkodtam a sapkámba, Bendegúz meg kapaszkodott belém. A következő percben pedig azzal játszott, hogy felugrott jó magasra a levegőbe, és hagyta, hogy elfújja a szél. Beszélgetni nem tudtunk, csak egy-egy szót kiabáltunk egymásnak, így is belefájdult a torkunk a kiabálásba.
A visszafele sétát  viszont én besorolám az extrém sport kategóriába. Teljesen szembekapott bennünket a tomboló szél, és csak 45 fokos szögben bedőlve tudtunk haladni. Levegőt alig kaptunk, és szinte az életünkért küzdöttünk. Nem túlzás, rajtunk kívül még 1-2 ember merészkedett csak ennyire távol a várostól, de azért nem hagytuk volna ezt ki! :)

Én persze otthon felejtettem a fényképezőgépet, ezért a Daily Mail fényképeit veszem kölcsön, hogy  érzékeltessem, milyen szép (és veszélyes) a tenger ilyen időben. Íme a képek:

Dawlish

Torqay

Penzance

Jó kis hétvége

Jó bizony! Jó fárasztó! De azért még is csak jó!
Szombat kezdődött az Orchard Clubbal. Persze szaladtunk megint (szokás szerint), hogy odaérjünk tízre. Persze semmi gond, ha késünk egy kicsit, de én nem szeretek késni. Szóval reggel összedobni Zsombor packed lunch-át (echte angolos csomagolt ebéd: sausage, paradicsomos bab, főtt krumpli + desszertnek banán háztartási keksszel). Bendegúznak és nekem is csomagolt ebéd (wrap, szalonnával, reszelt sajttal, zöldségekkel, desszertnek chips, italnak almalé + valódi alma), mivel mi is kirándultunk.
Zsombort Newton Abbotban lepasszoltuk, kerekesszéket, autósülést kipakoltuk, örömködtünk, hogy jó helyen lesz - mentek Paigntonba UV crazy golfot játszani. Mivel fényképeket még nem kaptunk, ezért csak a reklám anyagból tudok idetenni egyet, de eltudom képzelni Zsombor örömködését. Valahogy így néz ki az UV golf:


És amíg Zsombor itt élvezkedett, mi elautóztunk Totnesbe, hogy megnézzük a helyi kastélyt. Vagyis ami megmaradt belőle, mert ez ugyanis egy rom. Mivel az eredeti kastély, és a hozzá tartozó épületek fából készültek, ezért nem sok minden maradt meg belőle. Gyakorlatilag csak a hatalmas kőbástya, ahová akkor menekült a lord és a falubeliek, amikor megtámadták őket. Mi azért felmásztunk oda, és közben majd' kiköptük a tüdőnket, mert nem olyan emberbarát módon a fél hegyet megkerülve vezet fel az út a várhoz, ahogy azt Magyarországon megszoktuk, hanem egy kis ívtől eltekintve, majdnem nyílegyenesen felfelé. Valahogy így:

Ezt másztuk meg - kétszer is! Mivel nem volt elég, hogy felmentünk, nézelődtünk, okosodtunk, kitöltöttük a gyerekeknek összeállított kvíz lapot, hanem miután lejöttünk, és az ajándék boltban vettünk egy mini ágyut, azzal vissza kellett mennünk a várba (mivel a suvenyír bolt természetesen a domb tövében volt :)), és a lőréseken át ki kellett próbálni az ágyut... Íme az én kapitányom a várfalon:

Ezután besétáltunk a belvárosba, megnézni az üzleteket. Itt ne bevásárló-körútra és plázás nézegetésre gondoljatok, mert Totnes egy igazán elvont művész falu/város. Ennek megfelelően az utcák, az üzletek és az emberek is nagyon eltérőek az átlag angoltól. Nem találtam olyen fényképet, ami kellően vissza tudná adni azt a hangulatot, ami az utcákon várt minket - sem az én fényképeim között, sem az interneten. Nincs az a kép, ami tükrözné azt a kavalkádot, a sok "más" ruházatú embert, az illatot, ami a füstölő és az éppen sülő kolbász szagának keveredése hoz létre. A sok-sok természegyógyász szolgáltatást, kis üzletet - olyan hangszerüzletet, ahol még dorombot is lehet venni -, utcazenészekkel, kirakodóvásárral. Valahogy ilyennek képzelem a középkori vásári hangulatot - persze a keleti budhista cuccok nélkül. A fejünk felett, egy teraszon egy hölgy lanton játszik és énekel, két sarokkal arréb egy együttes Woodstock stílusban (ruházatban, megjelenésben, zenében) játszik. Közben verőfényesen süt a nap...
Nagyon el is fáradtunk, így a következő programpontot inkább kihagytuk. Pedig az is szórakoztatónak ígérkezett: egy üzletben lehetett kerámiákat festeni, és aki kedvet érzett hozzá az az agyagozát is kipróbálhatta (volna). Majd legközelebb, akkor talán nem másszuk meg a várhoz vezető utat kétszer is...
Még néhány érdekesség a városból:
1. A parkoló mellett, ahol hagytuk az autót, ez a tábla tárult elénk:

Vagyis: alkoholmentes övezet. Ezen a területen az alkohol fogyasztása tilos, aki ezt megszegi, 500 font büntetést kap (ez kb. 180 ezer forint). Ezek nem viccelnek!

2. Ilyet azért még nem láttam, ez is tükrözi a város egyediségét:



"Totnes történelmi városa, testvérvárosa Narnia" :D

Zsombor is essszméletlenül elfáradt a UV-zásban, így hamar be is fejeztük a szombati napot egy nagy alvással.

Vasárnap - másnál pihenőnap, de mi miért lennénk mások?
Szóval kezdődött a nap hajnali kenyérsütéssel, folytatódott almássüti sütéssel, majd fish'n chips sütéssel, majd zárult házi pizza sütéssel. És ha ez még nem lenne elég, mellé jött még négy gyerek, másfél felnőtt, totális számítógép, wii és tablet őrülettel.  Mindezt félhomályban, mert előkerültek a sötétben világító rudak - kék és piros - így sötétséget "kellett" teremteni, hogy élvezhessük a fényhatásokat. Néha átestünk egymáson, néhány pizza darab a földön landolt, de mindenki jól érezte magát.
Aztán jött a takarítás - éjszaka... Mindegyikünk fáradtabban indult neki ennek a hétnek, mint a sokéves átlag, de senki sem bánta...