2012. június 24.

Air Show

A királynő gyémánt jubíleuma alkalmából idén nem augusztusban rendezik meg a hagyományos Dawlish Air Show-t, hanem most júniusban, az ünnepi héten. Tavaly lemaradtunk róla, mert én dolgoztam, Bendegúz ismerőséknél volt, ők pedig nem sétáltak le a tengerpartig, Zsombor pedig még nem volt itt velünk. Ő még Magyarországon volt.
Idén viszont semmi nem akadályozhatott meg minket abban, hogy össznépileg megnézzük a showt. Esetleg az időjárás szólhatott volna közbe, mert egész héten csúnya esős, szeles idő volt. De még az időjárás is kedvezett nekünk, így nem maradt el egyetlen programpont sem a légi parádéból.
Egésznapos parádé volt, kisebb szünetekkel. Persze az elejéről lemaradtunk, mert a 'The Lawn'-on még mindig ott voltak a katonák a felszereléseikkel, és azokat kellett szemrevételeznünk. Testközelből megismerkedtünk az M-16-os gépfegyverrel, egy angol gépfegyverrel, és - bár nem ismertük fel kapásból, pedig nekünk igazán illet volna (a katonák szerint) - a kalasnyikovval. Valamint kétféle machin gun-t is kipróbált Bendegúz:


Ennyivel nem úsztuk meg, mert fel kellett próbálni az angol katonák teljes menetfelszerelését. A 35 kg-os hátizsákkal, roham bilivel együtt:

Mivel volt ott egy igazi helikopter, abba is be kellett ülnünk - mármint a fiúknak, én csak kívülről drukkoltam nekik. Egy régi bombázó repülő pilótafülkéjét is felállították a katonák, így természetesen oda is fel kellett mennünk, mindent kipróbálni, és megkérdezni minden alkatrészt a katonáktól, hogy mi mire való. Nagyon kedvesek voltak, minden kis hülye kérdésünkre mosolyogva válaszoltak, magyaráztak, meséltek.

Bátyus nagyon vigyázott Zsomborra, mert egy kicsit életveszélyes volt a fülke (mármint Zsombornak, aki úgy megy, hogy nem néz a lába elé), ugyanis a két pilótaülés között nem padló volt, hanem egy lejárat - nagyon meredek - a bombázó személyzet helyére, így abba Zsombor könnyen bele tudott volna esni.
Felállítottak még egy Apach helikopter szimulátor gépet is. Ez nem egy játék konzol volt, hanem egy igazi kiképző program, igazi helikpoter belsővel - nagyon komoly volt. Úgy gondolom, az ilyen kiképző eszközöknek köszönhetjük a játékkonzolokat.
Végül azért leértünk a partra is, és nézhettük egy kicsit az air show-t:

A szünetben gyorsan hazaszaladtunk uzsonnázni egyet, majd rohantunk vissza a partra, mert kezdődött a nap fénypontja a Red Arrows. Hát ezek a repülők - illetve a pilóták - nem semmik. Olyan egyszerre hajtották végre a fordulókat, a különböző manővereket, mintha a 7 gép össze lett volna kötve. Valahogy így:




Becky Falls

Tegnap (június 23-án) amíg Zsombor az utolsó ezévi Orchard Clubban volt, addig mi Bendegúzzal elmentünk egy kis túrázásra a Newton Abbottól nem messze levő Becky Fallshoz. Ez a terület a Dartmoor National Parkon belül van, NA-tól tíz perc autóval. Teljesen kihalt utakon autóztunk. Illetve nem is, mert útközben népes csapatot kellett kerülgetnünk. Ebben a csapatban voltak feketék, fehérek, tarkák, és nem húztuk meg a farkukat - igen, tehenek baktattak az úton szép komótosan. Egy egész csorda vonult az úton, nagyon óvatosan cikáztam közöttük, mert nem tudtam, mennyire szoktak ezen az embertelen környezetben autókhoz. Szerencsére a kéthete vett Ford Focus megúszta egy karcolás nélkül.
Amikor megérkeztünk, a parkolóban már átvették a belépti díjat, kb. 14 fontot. Kicsit meglepő, hogy egy természeti képződményhez belépőt szedjenek, de hát ha a park fenntartására fordítják, ám legyen. Kaptunk szép kis prospektust, kuponokkal, meg az aktuális műsorral. Kb. 11 volt, mire megérkeztünk, így sok időnk nem maradt szétnézni, mert fél 12-kor kezdődött az állatetetés szám. Tömeg nem volt, eleinte csak Mazsi meg én etettük szegény párákat, később még egy család csatalkozott hozzánk. Így néztünk ki:



Az állatok etetése után nekivágtunk a túrának. Eleinte szép lankás volt a talaj, szép kis sétagaloppnak indult. Aztán jött a hegyizerge üzemmód, és szikláról sziklára ugrálva - na jó, Bendegúz ugrált, én inkább négykézláb másztam - haladtunk. Mint kiderült, a vízesés felső szakaszától indultunk, így le kellett ereszkedni a majdnem függőleges falon, sziklákon, hogy le kerüljünk, és alulról is meg tudjuk szemlélni a vízesést. Hát látványnak nem volt semmi:

 Majd egy jó nagy kört leírva kellett visszajutnunk a vízesés tetejére. Ez egy jó órás túra volt, és keményen igénybevette az izmaimat. Persze Bendegúz végig ugrált, szökdécselt szikláról sziklára. Mindig megtaláltuk a legmeredekebb változatát  a piros túrának. A kör második szakaszán persze a majdnem függőleges sziklafalon vissza is kellett másznunk, így hulla fárdtan, és éhesen érkeztünk az evőhelyre. Mivel én útközben már megéheztem, és megettem a szendvicseimet, így nem voltam éhes, így csak Bendegúznak rendeltünk ebédet - pizzát (mi mást) és hasábkrumplit. Meg vettünk mega méretű csokis muffint. Így jól is lakott a gyerek, folytathattuk a kalandokat. Kicsit le is késtünk a köv. programpont elejéről. Ez az egzotikus állatokat bemutató előadás volt. Persze az állatsimogató részre odaértünk, így kézbevehettünk valamilyen nagyon sima bőrű/páncélú (???) kukacféleséget, megsimogathattunk egy tegut és egy óriás boát (nyolc éveset). Íme:

A tegu

A boa
Ezután már csak ejtőztünk egy kicsit (lásd lenn)
Pihi közben vettük észre, hogy az előttünk-alattunk levő baglyokat, ölyveket készülnek etetni. Nosza, közelebb mentünk, hogy ne maradjunk le az élményről. Bár először lefagytam a kitekert nyakú napos csibék látványától (igazából pedig számíthattam volna rá), de aztán győzött a kíváncsiság. Élőben ugyanis még sosem láttam - szerintem Bendegúz sem -, hogy nyeli le egyben a "zsákmányát" a bagoly, vagy hogy tépdesi szét a csibét az ölyv a kampós csőrével. Így félig-meddig borzadva és kíváncsian álltunk ott, és néztük, hogy uzsonnáznak a ragadozó madarak. Ezek a madarak nem úgy vannak ott, mint az állatkertben, hanem azért vannak ott, mert pl. a baglyok többsége fogságban nevelkedett házi kedvencként, csak aztán már túl nagyok lettek ahhoz, hogy egy sima madárketrecben elférjenek. Így odaadták a nemzeti parknak. Szabadon ereszteni nem lehet őket, mert elpusztulnának, így marad ez a megoldás. Illetve a sast elütötte egy autó, nagyon súlyosan megsérült, amputálni kellett a bal szárnyát, ezért élvezi még most is a park vendégszeretetét.
Az 'Ugly Bugs Show'-t már nem tudtuk megvárni, mert 4-re vissza kellett érnünk Newton Abbotba Zsomborért az Orchard Clubba, de így is tele voltunk élményekkel, meg alaposan el is fáradtunk. Szerencsére Zsombort is lefárasztották az úszással, így este egyik gyerkőccel sem volt gond, mindenki szépen ment aludni :))